Hagyomány és Természetesség Múlt és Jövő összeforr

Száz éve, amikor még szépszüleink éltek e tájon, az Alpok lábainál, s óvták, vigyázták országunkat, földünket a nyugati veszedelemmel szemben Őröknek hívták őket. Titulusukból származtatva nyerte el ez a vidék az Őrvidék rangot és nevet.  Ide tartozott a mai Magyarországhoz tartozó Őrség és a ma már az Ausztriai Burgenlandhoz került Felső-Őrvidék, (Oberwart). Sajátos kevert nyelvű és identitású lakosság élt itt békességben, egyetértésben, a magyar koronához hűségben és magyar polgárnak tekintve magát. Magyarok, szlovének, horvátok, svábok, ertzek ( németek), akik sajátos megosztásban, mely munka és életterület elkülönülést jelentett lakták be falvait.  De néprajzuk, szellemi és tárgyi örökségünk, eszközeik, öltözködésük, szokásaik összemosódtak és egy, erre a vidékre jellemző, egyszerű, sallangmentes, tisztes szegénységre jellemző világot alkottak Svábok, németek szőlőt műveltek ( Pancihterek, Hauerek ), szlovének kereskedtek, iparosok voltak és a magyarokkal és horvátokkal együtt művelték a földet, mely már a bronz kor óta lakottan szolgált bennünket.

Csendes hétköznapok, dolgos emberek, elfogadás és hűség a hazához, melyet ha kellett védtek ,  jellemezte közösségüket. Mindenkinek, mindennek meg volt a saját helye és szerepe. Nem kellett naponta, hetente boltba, szatócshoz járni vásárolni, messze földre utazni, hogy emberséget és kultúrát  tanuljanak, s elhagyni falvaikat, hogy esténként, dologidő végeztével összeüljenek beszélgetni, tapasztalatot cserélni, mesélni, vígadni, táncolni, mikor mire volt alkalom. Harmónikus a természetet és önmagukat nem kizsigerelő egyszerű, munkás, tisztességes életet éltek. 

Ma már, amikor eszünkbe jut a kor és embere nem kis nosztalgiával tekintünk vissza a " Boldog Békeidőkre". A világháború kitörése előtt vagyunk, a magyar mezőgazdaság világhírű, mi vagyunk Európa éléstára, innovációk sora kerül ki tőlünk és hozzánk jár tanulni a világ az agrárium tudományát. Járgány, cséplőgép, kocsi, hogy csak párat említsünk a világot bejáró és még ma is elismert magyar eszközökből. Büszkék lehetünk és én büszke is vagyok, hogy itt születtem, ezen a tájon, s őseim is a földdel foglalkozó egyszerű parasztok voltak. Parasztok a szó nagybetűs és minden tiszteletet megérdemlő értelmében, s nem az utolsó 40-50 év kulákos, parasztos negatív kicsengését erősítő kommunista jelentésében. Parasztnak, földművesnek lenni nem lealacsonyító érzés, sőt együtt élni a természettel napról napra, óráról órára boldogabb teljesebb világot jelent. Függetlenül attól, hogy mindig van mit tenni, az ember keze lába nem áll meg, nappal kel és fekszik nincs állami ünnepe, csak az időjárás parancsolhat megállást, a munka, az élet itt gyönyörködtet igazán. Ez a "dolog" az alkotás maga, ahol napról napra létrehozunk valamit, teremtünk, új életet segítünk a világra hozni. Ha ez lehet a hivatásunk, akkor vagyunk legközelebb a rendszerező szellemhez, ha tetszik Istenhez is, hisz az általa megkezdett Teremtést folytatjuk életünk végéig.

Ezért, ezeket a gondolatokat követve született meg a Biotájház Lukácsházán, saját boldogságunkra és megelégedetségünkre. Ha csak ennyit, ezt a küldetést, egyéni igények kielégítését,  teljesítené be a ház, már elegendő lenne ahhoz, hogy megépítsük, működtessük ,de hivatásunknak tekintjük, hogy ezt mások, minden ember, akit megfognak az ilyen eszmék, szintén megtapasztalhassa.

Egy ház, mely több, mint épület, egy gazdaság, mely több, mint vállalkozás, egy hagyomány, mely nem múlt többé! A Biotájház maga a falu élete, múltja és jövője, az egyszerű, boldog, teljes élet képe, melyet mi, megálmodói festettünk ilyen csodásan színesre minden kedves idelátogató vendégünk számára! Legyen kézművesség, biodinamikus gazdálkodási mód, Holdnaptár alkalmazása, paraszti gasztronómia, tájhű gazdálkodás, ezek mind-mind megtapasztalható nálunk a Felső-őrvidék keleti szélén, Lukácsházán, talán az első és egyben utolsó "csendes" zugoly egyikében. 

Egy színes virág, egy fürdőző lúd, egy vackát túró sertés, egy virágzó fa látványa, a ház piros és fehér színe a zöld tájban, szerintem, minden magyar ember szívét melegítő érzés. A gyökereink, közös múltunk megelevenedése, nagyapáink és nagyanyáink szelleme által élővé varázsolt hagyományok vannak itt velünk, s a táj színe mellett a lelkünk szivárványát is satírozza áldott, már csak emlékeinkben élő, remegő kezük. Őseink szelleme segít itt bennünket, s ahol csak egy lélek is lakozik, oda a többi már szívesen költözik, tartja a mondás. Egy szellem már biztosan itt él, édesapámé, aki mindig, élete minden percében hitt a faluban, a mezőgazdaságban, a szőlőben és gyümölcsében, a borban, s a jó társaság építő erejében. Most itt felettünk és közöttünk vigyáz ránk, erre a színes általa és általunk is álmodott világra, melyet mi gyermekei, s unokái teszünk színesebbé, szebbé a következő korok gyermekei számára. Szívét hagyta ránk, s mi, a saját szívünkkel együtt ajánljuk fel mindenkinek, aki ellátogat hozzánk.

Kedves Érdeklődő, gyere el ide és érkezz meg hozzánk!

Megigérjük, legalább akkora részét itt hagyod szívednek, amekkora darabját mi saját szellemünknek neked adjuk!